Rendezvények
2010
2010

Ezévi programunk is beszállítóink újdonságait bemutató és szakmai ismeretterjesztő előadásokból állt. Az előadások a következő témák köré épültek:

• RFoG, a GPON előfutára
• EuroDOCSIS 3.0
• VoD megoldások DVB-C és IPTV alatt


Az elhangzott előadások szakreferensei és témái

Az első nap első két előadását a Motorola BCS képviseletében Vincent Saplairoles tartotta Gróf Róbert tolmácsolásával.

Az első előadás a cég új, a KTV szolgáltatók számára kifejlesztett szélessávú optikai hozzáférő hálózati megoldásait és ezeket megvalósító termékcsaládját (RFoG, GPON) mutatta be. Ismertette a „deep-fiber” megoldások műszaki-gazdasági koncepcióját, melynek alapvető célkitűzése a szolgáltatói HFC hálózatok tiszta optikai hálózatokká történő átalakítása során is megőrzött versenyképesség. Ennek lényege a fokozatosságra épülő mindenkori költséghatékonyság, amely a már beruházott hálózati eszközök rugalmas bővítéseivel és átkonfigurálásaival biztosítható (pl. hullámhossz multiplexelések).

Vincent Saplairoles

A második előadás a Motorola BSR 64000 típusú fejállomási CMTS-ének evolúciós stratégiáját ismertette, amely a hozzá fejlesztett új DOCSIS 3.0 kártyákra és a keret megfelelő beültetésére épül. A részletesen ismertetett legjelentősebb újdonság az RX48 típusú független visszirányú egység, amely a DOCSIS 3.0 képességeinek teljes, és a visszirányú spektrum nagyobb arányú kihasználását, valamint a rég várt 100 Mb/s feletti sebességeket teszi lehetővé. A stratégia műszaki-gazdasági koncepciójának alapja jelen esetben is a meglévő beruházások védelme a szükséges hardvercserék minimálisra szorításával.

Gróf Róbert

A harmadik előadást Roberto Artola, a Motorola BCS Madridi irodája hálózati videómegoldások divízijának szakreferense tartotta a cég legújabb fejállomási videóátviteli megoldásairól. Az előadást Petrovits Iván tolmácsolta. A bevezetőben az előadó bemutatta a Motorola megoldásainak központi és regionális videójel elosztó struktúráit, majd részletesen ismertette a SEM berendezéscsaládot követő legújabb generációs termékét, az APEX 1000-et. Kitért a berendezés alkalmazási lehetőségeire, funkcióira és ismertette a termékcsalád fejlesztési ütemtervét is.

Roberto Artola

Petrovits Iván

A délutáni szekció első előadását Peter Ivanov, a spanyolországi Promax Electronica szakreferense tartotta a cég új fejlesztésű mérőeszközeiről. Az előadást Wein Tibor tolmácsolta. Az előadás első részében az előadó részletesen ismertette TV Explorer új, HD változatát, melynek során kitért az eszköz korábbi változataival azonos, valamint további új szolgáltatásaira és előnyeire (pl. vivőnkénti MER, merogram, spektrogram, konstelláció diagram, visszhang analizátor, stb.) Az előadás további részében a cég digitális fejállomási termékcsaládjáról, a "Digital To TV" platformról, valamint további KTV- és fejállomási mérőeszközeiről adott összefoglaló ismertetést.

Peter Ivanov

Wein Tibor

A második előadást a Motorola kábelmodemeinek gyártója, a taiwani Compal BN képviseletében Eric Dowek tartotta, Petrovits Iván tolmácsolásával. Az előadás a cég bemutatásával kezdődött, különös tekintettel arra, hogy az folyó év januárjában vette át a Motorola kábeles CPE végfelhasználói berendezéseinek európai gyártását és értékesítését. Az előadás kitért a két cég együttműködésének előzményeire, valamint a saját termékpalettát és a cég tevékenységét is átfogóan ismertette. A továbbiakban rátért a Motorolától megörökölt termékstruktúra, valamint azok továbbfejlesztési ütemterveinek és értékesítési stratégiájának ismertetésére. Az egyes termékek bemutatása során minden esetben kitért az ezek áramköri alapjait képző lapkakészletek ismertetésére is.

Eric Dowek

A harmadik előadást a csehországi Alef Nula cég képviseletében Lengyel Péter tartotta. Bemutatta annak tevékenységét, a KTV hálózatokon nyújtható interaktív TV szolgáltatásokat és a cég ezekhez kifejlesztett NanguTV fantázianevű IPTV média platformjának felépítését és működését. Előadásában ennek kapcsán kitért azokra a megfontolásokra, amelyek az IPTV bevezetését esedékessé teszik, mint pl. a „triple play” mellett nyújtható interaktív TV szolgáltatások lehetősége, amellyel a versenyképesség, valamint szolgáltatások funkcióinak gazdagsága révén (pl. mosaic encoder) a bevétel is növelhető. Mindez egy helyben telepített demo-rendszer segítségével a gyakorlatban is megtekinthető volt.

Lengyel Péter

Az első nap záró előadását a szivárgásmérési technológiák 2003 óta folytatott fejlesztési tevékenységéről és legfrissebb eredményeiről Wojciech Sala tartotta lengyelországi testvérvállalatunk a Kabelkom képviseletében. Az előadást Petrovits Iván tolmácsolta. Előadásában ismertette az AMS automatikus szivárgásmérő rendszer felépítését, továbbá rendeltetését, amely a JDSU licenszelt CLI műszereivel összegyűjtött szivárgásmérési eredmények számítógépes feldolgozása és megjelenítése a Google Earth, mint földrajzi adatbázis segítségével, ill. feltöltése vezeték nélküli úton (PDA, v. WiFi) a rendszer központi szerverére.

Wojciech Sala

A második nap nyitó előadását Daniel Imriska a Conax pozsonyi irodájának szakreferense tartotta, amelynek során a szoftver és hardver alapú titkosító rendszereket hasonlította össze, és ezek biztonsági kérdéseiről, ill. a titkosítóipari trendekről és a kapcsolatos piaci folyamatokról beszélt. Az előadást Petrovits Iván tolmácsolta. Röviden ismertette a jól képzett európai tartalomszolgáltató kalózipar működésének új módszereit és jellemzőit, bemutatott néhány feltört szoftver alapú rendszert és felhívta a figyelmet, hogy az értékes tartalmak védelme a jövőben egyre inkább hardver alapon kell, hogy történjék. A továbbiakban pedig a Conax „Tivo” interaktív tartalomszolgáltató platfromjának felépítését és működését mutatta be.

Daniel Imriska

A második előadást Doug Mahy az Ericcson Television kábeles EMEIA üzletágának igazgatója és műszaki támogatása szoftver ágazatának munkatársa, Richard Mansfield tartották. Az előadást Petrovits Iván tolmácsolta. Előadásuk témája az Ericcson által kínált szoftveres, azon belül is elsősorban, az ilyen VOD megoldások és menedzselt szolgáltatások voltak. A bevezetőben elmondták, hogy a TV-s piacra történt betörésének első lépéseként az Ericcson megvásárolta a Tandberg Television angliai gyártóbázisát és termékskáláját teljes egészben a saját END-TO-ENDLESS fantázianévvel fémjelzett tartalomszolgáltatási portfóliójába integrálta, melynek koncepcióját az angliai TV-piac elmúlt évek folyamán kialakult trendjei alapján határozták meg. A továbbiakban részletesen ismertették a kapcsolatos kihívásokra a cég piaci stratégiájával és a termékskála műszaki megoldásaival, továbbá a szolgáltó piacra történt belépéssel és a menedzselt VOD szolgáltatási csoportok, ill. az azokhoz kialakított műszaki platformok útján adott válaszokat. 

Doug Mahy

Richard Mansfield

A következő előadást  egyik legfőbb beszállítónk, a JDSU Kábel és Videó EMEA üzletágának szakreferense, Eugen Takács, állandó meghívott előadónk tartotta, amely a piac megváltozott igényeit kielégítő új hálózatos és videó-szolgáltatási alkalmazások megjelenésével együttjáró aktuális problémákat járta körül. Az ezekre úgy a videó-, mint az informatikai szolgátatások méréstechnikája terén választ adó megoldások kifejlesztését gyártói oldalon elsősorban a DOCSIS 3.0 bevezetésével együttjáró megnövekedett kapacitás, ill. sávszélesség igények (pl. 85 MHz-es visszirány), valamint az új videóátviteli formátumok megjelenése tették szükségessé. Az egyik legjelentősebb ilyen problémakör a hálózatfelügyelet terén felmerülő új méréstechnikai igények megjelenése, amelyet a PathTrak Video Monitoring rendszer új szoftver és hardver megoldásaival elégíthetők ki, míg a DOCSIS 3.0 megjelenésével felmerülőkre a DSAM hordozható műszersorozat új változatainak kibocsátásával válaszolt a JDSU.

Eugen Takács

A XII. Kábelkon napok záró előadását  Petrovits Iván tartotta a cégcsoportunk által üzemeltetett videószolgáltató rendszereknél alkalmazott új Simulcrypt rendszerű tartalom titkosítási megoldásokról. A téma aktualitását az adja, hogy a Motorola a közelmúltban kihátrált az európai set-top-box gyártó piacról, amely szolgáltatásaink fenntartásához, ill. bővítéseihez új megoldások keresését kényszerítette ki. Az előadás ismertette a szóbajövő megoldások kapcsán felmerülő műszaki-gazdasági problémákat, végül pedig a legcélszerűbbnek mutatkozó Simulcrypt rendszer bevezetésének előzményeit és a kapcsolatosan megoldandó problémákat. A többek között a Motorola korábbi Mediacypher rendszerét is kezelni képes és ugyanezen rendszerű set-top-box-ainak megtartását lehetővé tévő DVB kompatibilis megoldás végül is az ugyancsak a Motorola által kifejlesztett APEX-1000 platform lett, melyet előző napi előadásában Roberto Artola ismertetett. Az APEX-1000 integrálása üzemelő rendszereinkbe jelenleg is folyik.

 

Cím: 1021 Budapest, Üdülő út 29.
Telefon: (06 1) 391 4110
Fax: (06 1) 391 4111
E-mail: kabelkon@kabelkon.hu